Véres nyomok

Yebin

A menzán ülve, az ételt piszkáltam, ami a tálcán volt. Folyton az a lány járt az agyamban, hogy miért ugorhatott le... mi miatt akart meghalni. De fogalmam se volt, hogy hogyan kellene rá jönnöm. Abban biztos voltam, hogy nem magától ugrott le.

-...és akkor láttam, hogy felmegy a... figyelsz Te egyáltalán? - kérdi Yemin.
-Bocsánat szívem, nem figyeltem! - megrázom a fejem.
-Mi a gond? - aggódva néz rám.
-Csak a tegnapi lány...
-Sziasztok életem legszebb női! - ül közénk Yugyeom, nyakunkat átkarolva, kapunk egy egy puszit. Elnevetem magam.
-Szia Pindur! - kuncogok.
-Leszokhatnál már erről! - duzzogva elengedi a nyakam.
-Soha! - megrázom a fejem. Jó formán én neveltem fel. És amióta megszületett, nekem azóta Pindur. Mert olyan picurka volt. -Amúgy, mi kell? - néztem rá. Épp Yemint piszkálta a saját hajával, amit utál.
-Miből gondolod, hogy kell valami? Miért feltételezel mindig rosszat rólam? - felháborodva néz rám.
-Tán mert ismerlek? - megforgatom a szemeim.
-Jó, ez igaz! - és akkor most jön a kiskutya szemek. Kár, hogy hat éves kora óta immúnis vagyok bármilyen cuki nézésre amikkel elő jön.
-Szóval? Mit akarsz? - fogtam egy sült krumplit, és a számba tömködtem.
-Ments fel tesi alól! Legalább két hétre kérlek! - könyörög.
-Mi jó származik nekem ebből? És miért tegyem meg. Ne molesztáld már Yemint! Nem látod milyen mérges már? - kezére csapok amitől elengedi Yemin haját, és elveszi a kezét a nyakáról, teljes testével hozzám fordul. -Emlékszel még a tavaly... nagyitól kapott, 500 könyvre szóló kuponjaira? - csücsörítve néz rám. Szívem azonnal hevesebben kezd verni, Iriszeim kitágulnak.
-Mint egy drogos! - motyogja Yemin fejét rázva.
-Hallgatlak... - mondom, figyelmen kívül hagyva Yemin beszólását.
-Adok neked 200 kupont, ha megírod a lapot. - mondja. Ahogy kiejtette az "adok neked" szavakat, már beleegyeztem, persze magamban. Úristen! 200 ingyen könyv? Melyik hülye gyerek ne adná oda a fel karját egy olyan kuponért? Nagyi egy igen híres könyvtár üzletágat vezet, ahol ha van kuponod kapsz egy ingyen könyvet. Nagyi nagyon büszke rám, hogy ennyire könyv bolond vagyok, mindig azt mondja, az olvasásnál nincs jobb dolog. Ha filmet nézel, a helyszín, a történet, szereplők mind fixek, de egy könyvben, Te magad lehetsz a főszereplő. Te magad alakítod ki, milyen is a könyvben leírt táj. Ez az igazi képzelet.
-Legyen! Kérem délre a kuponokat, megkapod akkor az igazolást.- mondom.
-Imádlak! - szorosan megnyomorgat és már rohan is.
-Betű drogos... - motyogja Yemin.
-Hallgass! Vagy jössz velem könyvet vásárolni. - fenyegetem meg. Kuncogva rázta meg a fejét.

Matekon, alig figyeltem, megint a lány járt a fejemben, és ahogy a szemei, félelmet tükröztek, és egy öngyilkos szemeimben ilyet nem látni.

Szekrényemből vettem ki épp a holnapi órák könyveit, amikor valaki oldalba bökve, hozzám simul.
-Helló Hercegnő! - suttogta Jackson a fülembe.
-Szia neked is, és nem vagyok Hercegnő, ágyékodat pedig vidd a fenekemtől. - szólok rá.
-Huh, de morcos valaki. - mellém áll, neki támaszkodik a másik szekrénynek.
-Csak fáradt...
-Yugyeom mondta, hogy mostanában nehezen alszol. Akarod, hogy segítsek? - rám vigyorog. Bezárom a szekrényem, és hozzáfordulok.
-Egy:  Utálom, a beképzelt, magát, macsónak képzelő, segg fej fiúkat. Kettő: Rém álmaim vannak, azon még egy pszichomókus se tudna segíteni. - sarkon fordulok, hogy otthagyjam, mire utánam nyúlt.
-Hé! Várj... Ne haragudj, eddig ez a stílusom minden csajnak bejött, de Te vagy az egyetlen aki ellen áll. - elém áll.
-Aha, gondolom. - fintorogva kikerültem, majd a lány részlegre sietek. Szobánkban átöltözök, egy kényelmes melegítő nadrágba, és egy elcsent öcsi pólóba, amibe még kétszer beleférek, hajam felkötöm, lencséket kiveszem, és szemüveg fel. Nagyot sóhajtva ülök le, és mire végzek a holnapi házival, megjön Yem is.
-Uh, van házi? - dobálja le a cuccait.
-Mindig van házi. - felsóhajtok.
-Neked! - rám vigyorog.

Hajnali egy órakor, valami furcsa zajra keltem. De nem csak én, Yemin is.
-Mi lehet ez? - kérdi álmos hangon. Újra, valami tompa puffanó hangot hallok, ezért kimászok az ágyból, és kilesek. Rajtam és Yeminen kívül, még jó páran kinéztek a szobájukból. Lenéztem, és észre vettem a vér foltokat. Kilépek a folyosó márvány kövére, mire Yemin utánam nyúlt.
-Ne menj... - suttogta.
-Te nézd meg melyik szobából indul ez a csík, én megnézem, hová vezet. - megnyugtatóan megfogom a kezét, és elindulok. A nagy, mosó szobához vezet, ahol vannak a mosógépek, szárítók, beépítve, két sorban a diákok számára. Az egyik gép mellett, egy alig pislogó lányt találtam meg, két csuklója felvágva. Ijedten ugrottam oda, hozzá, és lekapkodtam pár kendőt az egyik gépről. Egy másik lány guggolt mellém, és szorította el a másik kezét.
-Valaki azonnal hívja a mentőket! - kiáltott ki egy harmadik lány a hátunknál. Hátra néztem, egy nagyon szép, szemüveges lány volt az, másik mellettem, szintén nagyon szép volt, kicsit félénken rám pillant, de fogta a véres lány kezét. Már mind a kettőnk keze csupa vér volt. -Emeljétek fel a kezét, hogy visszafelé folyjon a vére... - mondja a szemüveges lány. Yemin lihegve toppan be, és megtorpant.
-Óh, Jézusom...- nyögte ki.
Felemeltük a lány karjait, ezzel a sebeket is jól össze tudtuk nyomni, amik ettől szerencsére, már nem folytak. 
-Nem... fog... leállni... amíg meg nem bosszulja a halálát... - motyogta a lány kábán. -Bántani fog... mindenkit...
Gyomromban egy nagy csomó keletkezett, mert nem értettem miről is van szó, viszont, túlságosan baljós volt, ahhoz, hogy ne vegyük komolyan.   Mind a négyen összenéztünk, aztán a már eszméletlen lányt néztük értetlenül.

Miután a mentő megjött, meg az igazgatók, a zsaruk, és a lány szülei, mindenkit visszaküldtek a szobáikba, kivéve minket.

Mi négyen ott ültünk az igazgatói iroda előtt. Persze véresen még mindig. Sunhee és Weon volt a másik két lány neve, mint megtudtuk, és egy évvel fiatalabbak tőlünk. Már nagyon fáradt voltam, hisz egész éjszaka ott ültünk, Yemin be is aludt a vállamon.

Reggel fél hatkor, végre behívtak minket. A két szülő ki volt készülve, de nem győztek hálálkodni, hogy megmentettük a lányuk életét.
-Na, és akkor, most kérjük a magyarázatokat. Mi is történt valóban? - kérdi a zsaru. Már csak én és Weon voltunk bent, hisz mi fogtuk a lány kezeit. Yemint és Sunheet elküldték órára.
-Én zajt hallottam... - szólal meg Weon. Egyetértően bólintok.
-Tompa puffanó hangot. Először balról, Hisz ott volt a szobája. Aztán már máshol, balról. Ekkor néztem ki. Észre vettem a vért, Yemint elküldtem a vér nyomok kiindulási pontját megnézni, én pedig elindultam a másik irányba. Amikor észre vettem a lányt, azonnal lekaptam pár kendőt, hogy fogjam fel a vért. Ekkor jött Weon és segített. Tényleg nem mi bántottuk,  csak segítettünk neki, és sikerült is. - mondom már sokadjára.
-Nem mondott semmit? - kérdi a másik zsaru. Weon nyitotta a száját, de közbe vágtam.
-Nem! Vagyis valamit motyogott, de semmit se értettünk belőle. - mondom higgadtan. Megakartam dörzsölni a szemem, de megláttam, hogy még véres a kezem. Weon is a saját kezét piszkálgatta. -Végeztünk? Még le kellene mosnunk a vért... és órára is kell mennünk... - egy picit ásítok, a vállamhoz hajolva.
-Persze! Mehetnek hölgyeim. - mondja, és int egyet. Felállok, majd meghajolok, és kézen fogom Weont, úgy megyünk ki.
-Miért nem mondtad el mit mondott... - kérdi halkan.
-Nem kell arról mindenkinek tudnia... - motyogom. Bólint.

Pizsim beáztattam a kádban, lezuhanyozok, majd megyek órára. Yemin már bent ült, a tanár pedig elég morcosan néz.
-Hol volt eddig Miss Choi? - kérdi.
-Kihallgatáson tanár úr. - mondom.
-Te voltál az egyik lány aki segített Haneulon? - kérdi. Bólintok. -Rendben. Akkor nem szóltam. Kész a házi? - kérdi. Elkezdtem kikeresni, de sehol se volt.
-Megcsináltam pedig és beraktam...
A tanár és én egyszerre néztünk Yeminre!