Lehet, hogy félni kéne?

Az új suliba kerülve, így se beszéltem sokat, de most, még annyira sem. Minden más volt: az emberek, a személyiségek, és a legrosszabb a környezet is.
Amikor a szobámat megkaptam, rettegtem, hogy szobatársan lesz.
Hál' Istennek, nem lett.
Bár mostmár megbántam, mert olyan mintha mindenki engem bámulna, és a tekintetükkel mintha megfolytanának.
- Aish... el kell valamivel terelnem a gondolataimat. - maszíroztam meg halántékomat, majd nagyot sóhajtva felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.
Mikor ki akartam nyitni, valaki már megelőzött, és egy koppanással már csak azt vettem észre, hogy a földön fekszek.
- Áucs... - simogatom a homlokomat.
Nagynehezen magamhoztérve felülök, és egy fiút látok meg magam előtt, aki épp az ajtónak simulva liheget.
Magas volt, és fekete haja kicsit a szemébe lógot.
Hirtelen nagyot dobbant a szívem.
Vagy azért mert elöször voltam összezárva egy fiúval, vagy azért mert ez lenne az első látasra szerelem?
A fiú lassan leengedi vállait, majd kifújja az összes gyorsan vett levegőt a futásból.
Lassan elforditotta a tekintetét,  és megpillantott engem.
Vörös arccal, kapkodva a levegőt, és nem gondolkozva hátrálni kezdek.
- Nyugi... nem bántalak... - nyugtatt le, kezeivel felém közeledve
- Ne... inkább ne... nem tudom, hogy kell viselkedni fiúkkal... - nyelek egy nagyot szerényen dadogva
- Nem bántalak, nyugi. - mosolyodik el, és újra kezét nyújtja felém, hogy felsegítsen
- Azt elhiszem... - motyogom orrom alatt, és felállok. -, Köszönöm segítségedet, de én is feltudok állni. - porolom le ruhamat, majd felszisszenek, és humlokomhoz nyúlok
- Jaj, neharagudj, el is felejtettem bemutatkozni. - köszörüli meg torkát, majd megint felém nyújtja kezét -, JB, az az JaeBum.Üdvözletem. - hajol meg
- Szia. - intek egyet hirtelen -, Weon.Üdv. - köszörülöm meg torkomat, és dörzsölgetni kezdem a szoknyámat
- Nyugi, nem foglak megharapni. - neveti el magát JB
- Áh, höh... Pff, nem félek senkitől. - legyintek kezemmel, majd kínosan elkezdtem nevetni
- Nem úgy nézel ki. - nézz végig remegő testemen, majd felvonja egyik szemöldökét -, Hát, örültem, hogy megismerhettelek.Nekem most mennem kell, úgy hallom elment már a tanár. - kinyitja az ajtót, és int egyet hátra.
Persze a kacsintás se maradhat el.
Vörös arccal rogyok össze a padlóra.
Nagyot sóhajtva arcomat takarom kezeimmel, és nyugtatom magam.
Pár perc után felkelek, és nagy levegőt véve, kinyitom az ajtót, és elhagyom a helyiséget.
Elöször mióta itt vagyok.
Mikor kijöttem a folyosón végig menve, egy másik nyilt.
Kétfelé ágazott.
Jobb oldalin három fiú, és két lány beszélgetett.
Egyszer az egyik hirtelen felnevet.
Összerezzenve hirtelen odakapom fejemet, majd inkább a másik irányba indultam el.
Sétálás közben több tanárral, illetve diákkal találkoztam.
Mikor oda érek a főbejárathoz, és éppen nyitni akarom, egy sikítás hallatszódik.
Újra összerezzenve megfordulok, és egy ember tömeget pillantok meg. Persze a kiváncsiság mindent legyőz, így oda mentem gyors léptekkel, és elképedtem.
Egy lány feküdt ott.
Az egyik ember odasiet a lányhoz, majd megállapítja, hogy már nem él. Mindenkinek a tekintete a padlóra szegeződik, ebben az enyém is benne van.
Szörnyű volt látni.
Nem rég jöttünk, de már történt valami.
Mivan ha holnap is történik valami? Már most félni kellene?
Ki lesz a következő?
Millió kérdés cikázott a fejemben.
Egész addig míg a tömeg feloszlott, és belém ütközött valaki.
- Neharagudj, nem láttalak. - fordul vissza, és rám pillant -, Jaj, veled találkoztam ma! Még hozzá a saját szobádban! - neveti el magát
- Áh, megint te? - mosolyogva nézek fel rá
- Neharagudj, hogy újra neked mentem. - vakarja zavartan tarkóját
- Ugyan, nem gond. - legyintek a kezemmel, es lehunyom szemeimet
- Most nem vagy zavarban. - lép közelebb
- Áhh... d-de... - vörösödöm el, ahogy közelebb jön
- Jól van, nem akarlak semmire se kényszeríteni, csak egyet igérj meg nekem. - dől neki a falnak
- M...mi... - megköszörülöm a torkomat, majd komolyan rá nézek, és eljátszom a nagymenőt, és én is neki dőlök a falnak -, Mondjad haver, mit?
Elneveti magat, majd rám néz -, Hogy többször találkozunk, és mersz velem egy csomót beszélni. - újra rám kacsint
- H..hát lehet róla szó. - mutatom a kezemmel a "like" jelet, és bólintok egyet.Belül viszont a szívem, egy másodpercre se lassul le, normális szívverésre.
- Rendben... köszi... tesó? - újra elneveti magát, és az öklét nyújtja felém
- Nincs mit haver. - öklözök vele finoman, és bólintok egy aprót
Ahogy elmegy, összeroskadva kapkodni kezdem a levegőt.
Hogy tudtam ilyen lenni?
Nem is ismertem magamra.
Viszont.... - nézek az osztályteremre amely már elvolt kerítve.
Még mindig foglalkoztat, hogy  kitette, vagy mi tette.
Öngyilkosság lett volna?
Ahogy egyre jobban kezd foglalkoztatni, észre sem veszem, hogy már a szobámban vagyok.
Feleszmélve elgondolkodom rajta, hogy írni kellene erről, és a székembe ülve, kezdem el írni a mai napot. Persze csak a síkitástól.
Annyira beleméjedtem az írásba, hogy észre se vettem, már beesteledett.
Abba hagyva az írást, gyorsan lefürödtem, és lefeküdtem.
Persze az alvás előtt, két dolgon tudott csak járni az eszem.
JB-n, és a halott lányon.
Kiváncsi vagyok, hogy mit hoz a holnap.